Amikor a bíróság nem érti, miről dönt…

Tavaly november 5-én közokirat-hamisítás vádjával hozott ítéletet a Dunakeszi Járásbíróság egy mattos parkolási ügyben.

Az ügy tárgya csak látszólagosan fedi a valóságot, mivel az eljárás során állampolgársági státuszra, joghatóságra és adatkezelésre vonatkozó érvek is a bíróság elé kerültek. Az ítélet jelentősége abban áll, hogy a bíróság elutasít komplex közjogi érveket, miközben nem azonosítja helyesen azok tárgyát.

Miben mutat túl ez az ügy az egyedi eseten, és miért nem nevezhető „csak egy büntetőügy”-nek az ítélet? Ezúttal ezekről a kérdésekről beszélgettem Berencsi Bélával.

 

Hány olyan közokirat-hamisítási ügy van, amelyekkel te és a segítőid foglalkoztatok az elmúlt időszakban?
2021 óta több mint 100 ügy indult. Ezek jelentős része még nyomozati szakaszban van, vagy már abban megszüntették. Egy ügyben a bíróság felmentő ítéletet hozott. Néhány per pedig még folyik.

A de facto „állam” bíróságai milyen közös álláspontot képviselnek az eljárásjogi szerepükkel kapcsolatban?
A megismert esetek alapján a bíróságok hallgatólagosan, de következetesen azt az álláspontot képviselik, hogy a saját joghatóságuk nem vizsgálható kérdés, hanem kiindulópont.
Ez azzal jár, hogy az eljárás jogalapját megalapozó státusz- és adatfeltételezéseket (pl. állampolgárság) nem érdemi előkérdésnek tekintik, hanem technikai háttérnek. A bíróság így nem jogviszony-ellenőrző szerepben, hanem inkább adminisztratív rendfenntartó szerepben működik.

Milyen indokokkal zárják ki a magyar bírók az uniós jogszabályok alkalmazását?
Az uniós jog kizárása jellemzően nem részletes elemzés eredménye, hanem formális megállapításokkal történik. A leggyakoribb indokok: „az ügy nem érinti az uniós jogot”,
„nem szükséges előzetes döntéshozatal”.
Ezek a kijelentések sokszor akkor is elhangzanak, amikor az ügy érinti az uniós polgárságot, a személyes adatok kezelését vagy a hatékony jogorvoslathoz való jogot. A gyakorlatban a nemzeti bíróság maga dönti el az uniós jog alkalmazhatóságát anélkül, hogy ezt ténylegesen az uniós jog mércéjén vizsgálná meg.

Mit lehet tenni, ha valaki ezeket az eljárási hibákat észleli a saját ügyében?
A tapasztalatok szerint a kulcs nem egyetlen jogorvoslat, hanem a helyes dokumentálás. Fontos, hogy az érintett világosan elválassza a tényállási vitát az eljárási, joghatósági vagy adatkezelési kifogásoktól; és rögzítse, ha ezekre a bíróság nem reagál érdemben.
Későbbi jogorvoslatoknál (akár nemzetközi szinten) nem az a legerősebb érv, hogy a döntés „igazságtalan”, hanem az, hogy a bíróság bizonyos jogkérdéseket egyáltalán nem vizsgált meg. Emellett a nyilvánosság - különösen tényfeltáró formában - fontos szerepet játszhat a mintázatok láthatóvá tételében. (S.E.)